Támogatóink

XVIII önkormányzat

Polonia na Węgrzech

Polonia na Węgrzech

Az együttesről

A „POLONEZ” Néptáncegyüttes közel 15 éves múltra tekint vissza. A XVIII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és az együttes vezetője, Balogh Katarzyna azzal a céllal hozta létre a Polonézt, hogy Magyarországon hagyományt és ismertséget teremtsen a lengyel népdal és néptánc világának. A megalakulást követően az együttesünk hírneve néhány hónap leforgása alatt Budapest XVIII. kerületének határait is átlépte. A kezdeti kerületi fellépéseket számos más fővárosi kerületi, majd Budapesten kívüli rendezvényeken való részvétel követte. Sőt, a megalakulásunk óta minden évben részt veszünk különböző nemzetközi fesztiválokon, versenyeken, ahol az együttes mindig a legjobbak között szerepel, számos elismerést, díjakat mondhat magáénak:

  • 2002 – Lengyelország, Gdańsk város polgármesterének díja.
  • 2003 – Németország, Recklinghausen - 3. helyezés.
  • 2004 – Lengyelország, Kielce - Ezüst Fenyő díj.
  • 2005 – Lengyelország, Kielce - 3 Ezüst fenyő díj.

Ezen felül:

  • "A lengyel kultúra terjesztéséért" díj.
  • "A magyarországi lengyelségért” díj.

Az együttes a kezdetek óta fontos szerepet játszik a hazai lengyelek életében. Az elmúlt időszakban számos lengyel felkészítő tanár és koreográfus segítségével készültünk fel, mint például: Jerzy Śmieczowszki, Mits Andrea, Jacek Lewandowski és Krzysztof Turała énektanár. Táncosaink közül három fő a XVIII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat támogatásának köszönhetően Lengyelországban szerezte meg kétéves nyári egyetemen a néptánc koreográfus felsőfokú szakképesítést. Részben ennek is köszönhető, hogy már két éve egy ifjúsági tánccsoport is létezik és fellép a ma már húsz év feletti korosztályú tagokkal együtt. Fellépéseinken az adott tánchoz illő lengyel népviseleti ruhákat öltünk magunkra. A mai napig is a Polonez Néptáncegyüttes az egyetlen ilyen együttes Magyarországon.

A következő országokban jártunk:

  • 2001 januárjában az anyaországban, Lengyelországban, majd nyarán Svédországban léptünk fel és szerepeltünk sikerrel.
  • 2002-ben Franciaországban vendégszerepeltünk.
  • 2003-ban Olaszország (Róma) és Németország fogadta a tánccsoportot.
  • 2004-ben hírnevünk eljutott Nápolyba, Pompeibe, Sorentóba, Kapriba, Velencébe.
  • 2005-ben eljutottunk Skóciába, Németországba és Madridba is. Ebben az évben kaptuk meg a Polonia Díjat.
  • 2006-ban Malaga, Gibraltár, Ciprus fesztiváljain léptünk fel óriási sikerrel.
  • 2007-ben Dubai, Marokkó és ismételten Malaga vendégei voltunk.
  • 2011-ben Kubában sikerrel mutattuk be táncainkat.
  • 2013-ban és 2014-ben Törökországban is fellépéseknek kellett eleget tennünk.

A külföldi vendégszereplések mellett számos hazai rendezvényen léptünk fel Budapesten kívül, más vidéki településeken, mint például Múcsony, Kaposvár, Békéscsaba, Tata, Tatabánya, Dunaújváros, hogy csak néhányat említsünk.

Az együttes repertoárjában megtalálhatóak népi és regionális táncok, mint például polonez, kujawiak, oberek, podhale, krakowiak, tańce kaszubskie, lubelskie, śeredzkie, łowickie, góralskie, középlengyel szvitek, csárdás, palotás.